Ahol az álmok valóra váltak....




        És hogy egy kicsit átéljétek azt a hangulatot, amit ott éreztem, tekintsétek meg ezt a videót a hotelről :)

Aktív nyaralás

Amikor végre feleszméltünk, hogy hova is kerültünk és mennyi számtalan program vár ránk, elkezdődött az aktív nyaralás.
Több napig szemeztünk a szemben lévő dombbal, ami kiderült hogy a Pigeon Island Nemzeti Park volt, hogy végül egy "hűvösebb" reggelen, ami azt jelenti, hogy épp nem 35 fok volt, és kicsit beborult, akkor neki indultunk megmászni a hegyet.


A kilátás magáért beszélt onnan. A jobb oldali részen nagyon örültünk annak a kis fás résznek, mert Murphy törvénye szerint logikus volt, mikor elértük az üres részeket, akkor már megint kisütött a nap. A hotel szobába bekészített ásványvízből vittünk magukkal bőségesen, így túl éltük :) a látványért azért már megérte felmenni.

Hotelünk a hegyről


Aztán másnap úgy döntöttünk, hogy ha már ideáig eljutottunk, akkor befizetünk egy egy napos motorcsónakos túrára. A túra során megismerhettük a környéken lévő nevezetességeket. Egy kisebb 8 fős csapatot szerveztek. Két amerikai párral, egy kanadai párral és két helyi idegenvezetővel. Hát ez valami fantasztikus volt!! Először elvittek minket egy olyan helyre, ahol a Karib tengeri kalózainak egy részét forgatták, majd hírességek lakóvilláit nézhettük meg Castries-ban, többet között Sophia Lorenét, Tom Cruise-ét, persze csak madártávlatból :) és láttunk egy olyan hotelt is, aminek bizony nem voltak falai!! Ez a hotel a Jade Mountain (lent megtalálod róla a videót). A sziget egyik legnagyobb látványossága a Pitonok, amiről itt még egy sört is elneveztek. Az idegenvezető viccesen hozzátette, ez itt a helyi viagra is :D A pitonok melletti kikötőben lehetőségünk volt búvárkodni, majd pedig az őserdőkbe vettünk az irányt. De előbb még elmentünk megnézni a híres vulkanikus helyet, ahol iszapfürdőzésben is részünk volt. 

Hogy áttudjam adni az élményt, tekintsétek meg a következő videót:
Háttérben pedig a híres karibi hangszer zenéje szól :)

Aztán az őserdőkben tettünk egy túrát, ahol kakaóbabfát is láttunk, és egyik vízesésnél fürdőt alakítottak ki, ahol megmártózhattunk a kellemes hegyi forrásban. Jól esett abban a nagy melegben.

A többi napot igazából már csak a hotelben töltöttük, de mindennap kikölcsönöztünk valami sporteszközt és még egy másik nap elvittek egy közeli helyre búvárkodni. Igazából búvárkodás során csak kisebb halakat láttunk, meg egyszer egy ráját, de egyszerűen gyönyörű volt a tenger. És nem is volt olyan sós, mint az Adriai-tenger. Legalábbis eddig csak azt ismertem.

Az első napok

Mikor repülőnk leszállt teljesen le voltunk döbbenve. Egy olyan világba érkeztünk, amit ezelőtt még nem láttunk. Mindenhol pálmafa, fekete emberek. És hát persze rettentő nagy hőség!! Pedig már késő délután fele járt az idő.




A szállodánk azonban pont a sziget másik oldalán volt, körülbelül 50 km-re. Hamar megtaláltuk az emberünket a szállodából. Kedvesen felajánlotta, hogy elviszi a csomagokat a váróterembe. Aztán nyújtotta a tenyerét, várva egy kis borravalót. Szegény azt most várhatta, mert semmi aprópénz nem volt nálunk, meg egyébként is úgy készültünk, hogy itt már nem kell semmit fizetni, így most pénz nélkül maradt, egy ideig még morgott magába, majd tovább állt. Gondolta, hogy ej ezek a gazdagok....csak hát ő persze nem tudta, hogy mi nem vagyunk milliomosok. Igazából ott ezt senki nem tudta, hogy mi nyertük ezt az utat és nem mi fizettünk. Ez megmaradt a mi kis titkunknak :)
A repülőtérrel hamar indultak a kis buszok a hotelba, sofőrünk száguldozott mint a meszes. Késő is volt, fáradtak is voltunk, meleg is volt, pedig klímás busz volt, de nem nagyon lehetett érezni. Már sajnos későn nyitottam ki az ablakot, elfogott a rosszullét és még jó hogy volt nálam zacskó....Hát így indult az első napunk :D
A hotelben lehűtött menta illatú összehajtott törülközővel vártak, amivel gondosan törülgethettük a homlokunkat, amíg vártunk a becsekkolásra. A hotelről bővebben olvashatsz itt oldalt a menüben :)
Mire mindent elintéztünk már be is sötétedett, így csak másnap reggelt tárult elénk az igazi látvány.


Az első napokban csak pislogtunk és nem hittünk a szemünknek. A kertben medencék, koktélbárral és persze minden ingyen volt. MINDEN!! Sajnos az első pár napban csak feküdtünk a napon, élveztük a tengert a zenét, és a koktélokat. Ugyanis a parton reggeltől estig ment a buli, a dolgozók is örömmel beálltak néha egy kis táncra, vagy késő délután fütyörészve gereblyéztek a homokot.

Ha megéheztünk többféle étteremből választhattunk, természetesen ingyen! :D A hotel tényleg gondoskodott mindenről. Azonban hamar meg lett a következménye a napon lustulásnak. Ugyanis sajnos hamar leégtünk. Pedig volt nálunk jó erős naptej és délben nem is voltunk a napon! Na ilyenkor tudatosult bennünk, hogy a naptej itt nem sokat ér.....De persze hamar kaptunk az égésre jó krémeket a hotel kedves dolgozóitól.

Egyszerűen fantasztikus volt minden. Csodálatos látvány terült elénk mindenhol, reggeli közben még sokszor úgy éreztük, mintha csak álmodnánk.

Végre elindultunk!!

Több hónapos szervezkedés és intézkedés után végre 2011 március 19.-én eljött a nap, amikor elindultunk erre a nagy kalandra. Természetes volt, hogy páromat viszem magammal.
Még egyszer köszönjük a rengeteg segítséget és szervezést a budapesti Sz-Line utazási irodának, akik mindent gondosan elintéztek nekünk és számos hasznos tanáccsal láttak el az utazás előtt.

A repülőútról:

Először Londonba repültünk. A Malév járatunk egy szombat hűvös márciusi reggelen szállt fel. Londonba odafelé nem volt sok időnk, így rohantunk, hogy elérjük a csatlakozást. Szerencsére nem volt semmi probléma. Ekkor még egy jó 8 órás repülőút állt előttünk, most már a British Airways szolgáltatásait élvezve. 


Nem mondom kellemes volt. Előttünk egy kis monitoron számtalan film, játék és zene. Nagyobb gondot okozott az időeltolódás. Ugyanis St. Lucia-án 6 órával kevesebb van. Így odafelé időt spóroltunk, mert hiába telt már el majdnem egy nap, ott még csak kora délután volt.